A Google Gemini érkezik a Volvójába a beépített Google szolgáltatásokkal
A Volvo Cars és a Google™ a Google Gemini integrálásával, valamint felgyorsított ütemű autóipari innovációval terjesztik ki együttműködésüket.

A Google Gemini mesterséges intelligencia integrációja 2025-ben érkezik a Volvo infotainment rendszereihez, továbbfejlesztve a jármű navigációját és intelligens funkcióit.
Most, hogy a Google hamarosan bevezeti az autókba szánt Google Gemini szolgáltatást, a beágyazott Google funkcionalitással felszerelt Volvo járművek vezetői a legelsők között használhatják ki a legújabb generációs, párbeszédre alkalmas mesterséges intelligencia képességeit.
Az autóba integrált Gemini funkció képes természetes párbeszédet folytatni a felhasználóval, így pontosabban megérti, hogy az autó vezetőjének vagy utasainak mire van szüksége. A felhasználó szokásos beszédmódjával fogalmazhat meg üzeneteket, majd kérheti azok lefordítását egy másik nyelvre, mielőtt elküldené azokat. Kérdéseket tehet fel a jármű felhasználói kézikönyvének tartalmára vonatkozóan, vagy információt kérhet az úti célról.
A természetes ritmusú beszélgetés lehetősége jelentős mértékben csökkenti az ember kognitív terhelését, azaz a sofőr a vezetésre összpontosíthat, és az utasok figyelmét sem vonja el a rendszer kezelése.
A Gemini még az idei évben felváltja a jelenleg alkalmazott Google Assistant szolgáltatást a Volvo integrált Google szolgáltatásokkal felvértezett autóiban.
Az innováció felgyorsítása az autóiparban
Az együttműködés kiterjesztésének értelmében a Google mostantól a Volvo járműveit is referencia hardverplatformként kezeli az autóipari Android operációs rendszerek fejlesztése során. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a Google kiemelt fejlesztési partnerként vonja be a Volvo Cars vállalatot az új funkciók és frissítések fejlesztésébe, mielőtt azokat hozzáadná az elsődleges Android kódbázishoz.
Ez lehetővé teszi a Google és a Volvo Cars számára, hogy közösen dolgozzanak innovatív online felhasználói élményeken, egyszersmind biztosítja, hogy a Volvo ügyfelei az elsők között élvezhessék a legújabb Android szolgáltatásokat és teljesítménynövelő fejlesztéseket. Az együttműködés egyben a hálózatba kapcsolt járművek globális ökoszisztémájában is felgyorsítja a fejlődést, így a teljes iparág, illetve minden autóvezető részesül annak előnyeiből.
"Arra törekszünk, hogy emberközpontú technológiai megoldásokat biztosítsunk, és ennek alapvető részét képezi a lenyűgöző ügyfélélmény. A Volvo Cars és a Google közötti együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy a vezető ügyfél-ökoszisztéma legfrissebb szolgáltatásait és funkcionalitását elsőként integráljuk termékeinkbe.” – mondta Alwin Bakkenes, a Volvo Cars globális szoftverfejlesztő tevékenységeinek vezetője. „Ez a folyamatosan bővülő együttműködés lehetővé teszi, hogy olyan élvonalbeli megoldásokon dolgozzunk együtt, amelyek meghatározzák a hálózatba kapcsolt autók jövőjét."
"A Google és a Volvo Cars évek óta működik szorosan együtt, hogy élvonalbeli technológiai megoldásokkal vértezhessük fel a hálózatba kapcsolt." – mondta Patrick Brady, a Google Android for Cars üzletágért felelős alelnöke. „Nagy örömünkre szolgál, hogy kibővíthetjük ezt az együttműködést, ezzel felgyorsítva azokat az innovációs folyamatokat, amelyek nem csupán a Volvo ügyfelei számára biztosítanak magasabb szintű vezetési élményt, de az egész autóiparban új mércét állítanak.”
Úttörő új technológiák
A Volvo Cars-nál ötvözzük a házon belüli fejlesztést a globális technológiai vezetőkkel kötött stratégiai partnerségekkel, mindig ügyfeleink érdekeit szem előtt tartva. Olyan vállalatokkal együtt, mint a Google, feltárjuk az új technológiák, például a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a fejlett vezetőtámogató rendszerek lehetőségeit.
A Google-lal kötött hosszú távú stratégiai partnerségünk révén mi vagyunk az első autógyártó, amely számos innovatív autós funkciót integrál.
2020-ban bevezettük az Android Automotive operációs rendszert, amely ingyenes hozzáférést biztosít a Volvo járművezetők számára különböző Google szolgáltatásokhoz, beleértve a Google Maps és Google Assistant alkalmazásokat. 2022-ben mi voltunk az első autógyártó, amely közvetlenül integrálta járműveit a Google Assistant-tel kompatibilis eszközökkel, lehetővé téve ügyfeleink számára, hogy otthoni és mobil eszközökön keresztül hangutasításokkal vezéreljék autóik funkcióit. Egy évvel később pedig bevezettük a YouTube alkalmazást autóinkban.
"A Google és a Volvo Cars évek óta működik szorosan együtt, hogy élvonalbeli technológiai megoldásokkal vértezhessük fel a hálózatba kapcsolt." – mondta Patrick Brady, a Google Android for Cars üzletágért felelős alelnöke. „Nagy örömünkre szolgál, hogy kibővíthetjük ezt az együttműködést, ezzel felgyorsítva azokat az innovációs folyamatokat, amelyek nem csupán a Volvo ügyfelei számára biztosítanak magasabb szintű vezetési élményt, de az egész autóiparban új mércét állítanak.”
Apró betűs rész
- A fent említett funkciók és szolgáltatások elérhetősége piaconként eltérő lehet.
- A Google Gemini a Google LLC védjegye.